Ismerd meg a The Primal Pantry sikertörténetét, hogyan lett röpke öt év alatt Angliában piacvezető és jutott el több mint 25 országba.

Suzie Walker-nek, a Primal Pantry alapítójának a küldetése, egy igazi élelmezési forradalom elindítása. Az élelmiszeripar ismerője és szakképzett táplálkozási szakemberként Suzie úgy érezte, iitt az ideje az élelmiszeripari reformnak és helyet teremteni a valódi ételeknek.

2013 végén, néhány dióval, kókusszal és egy turmixgéppel felszerelkezve, Suzie megcsinálta a varázslatot. Sok segítő önkéntes kézzel készítette az első házi snack szeleteket, amik az egyszerű kezdés ellenére nagyon sikeresnek bizonyultak!

A kezdeti minták láncreakciót váltottak ki; végül egy ipari konyhát találva – amely elfogadta a szigorú recept kritériumait – elvégezték az első próbagyártást. A Primal Pantry szeletek nagy vihart kavartak, a többi pedig már történelem.

A cég 2014 februárjában kezdte meg üzleti tevékenységét, és az indulás után eltelt két héten belül leadott 21 000 előrendelésből egyértelműen világossá vált, hogy a közönség imádja a nagyszerű izű termékeket.

SZÓVAL, MI EZ AZ ÉLELMISZERIPARI FORRADALOM, AMI IRÁNT SUZIE ILYEN ELKÖTELEZETT?

A díjnyertes Primal Pantry szeletek nem tartalmaznak hozzáadott adalékanyagokat vagy funky hangzású összetevőket, csak valódi, egyszerű összetevőket, amelyek megtalálhatók a saját konyhaszekrényedben.

Miközben ezeket az ízletes szeleteket akár a saját otthonod kényelmében is elkészítheted, a Primal Pantry-nél felfedeztük az egészséges táplálékok  fontosságát, és készen állunk, hogy elvégezzük helyetted ezt a kemény munkát  (és a mosogatást :)). A végeredmény? Egészséges, ízletes, valódi élelmiszertermék, amely hamarosan országszerte elérhető lesz a magyar boltok polcain is, és olyan összetevőket tartalmaz, amiknek a nevét ki is tudod mondani.

Suzie és az egész csapat szeretettel beszélget a Primal Pantry rajongóival, ezért nyugodtan lépj velünk kapcsolatba! Kérdezz minket, vagy küldj el nekünk egy vidám képet a chat-en keresztül, de jöhet emailen és közösségi média csatornáinkon is.

SUZIE KÜLDETÉSE, HOGY MEGVÁLTOZTASSA AZ ÉLELMISZER FOGYASZTÁSI SZOKÁSOKAT, EZÉRT HÍVTA ÉLETRE A #VALÓDITÁPLÁLÉK MOZGALMAT.

“Fel kellene hagynunk a valódi ételek magas árának megkérdőjelezésével, sokkal inkább azon kellene gondolkozni, hogy a feldolgozott élelmiszerek miért olcsóbbak?”
Suzie Walker

Iratkozz fel hírlevelünkre és10% kedvezményt adunk az első vásárlásodra!

Ne aggódj, mi sem szeretjük a spamet és neked sem fogunk küldeni!

A feliratkozás megerősítéséhez küldtünk neked egy email-t, kérjük kattints a levélben megadott linkre. Ha esetleg pár perc múlva sem találnád a beérkezett üzenetek között, érdemes megnézned a levélszemét (spam) mappát is (gmail esetében a promóciók, vagy frissítések fül alatt keresd). Ha oda érkezett a levél, kérjük ne felejtsd el hozzáadni a hello(kukac)primalfood.hu címünket a biztonságos küldők listájához! Így ezentúl biztosan megkapod minden levelünket.